Már meg se kíséreltem nagyobb energiát fektetni a gyári mutatók keresgélésébe, inkább go bele egyből a mélyvízbe!
Kékítés.
Mivel az óramutató és a percmutató gyárilag hőkezeléssel kékített, ezért szerszámot kellett hozzá varázsolni, illetve ki kellett hozzá kísérletezni a technológiát. A Macgyver kapcsolót ismét 10-esre állítottam: Jantar rugóházból, késfenőből, vekker lábakból összedobtam egy kékítő szerszámot, fűrészeltem sok-sok sárgaréz tömböt, vettem egy kis denaturált szeszt a csodalámpásba, és voálá, kezdődhetett is a kékítés. A próba egy motorrugóból levágott 3 centis kis darabon történt.
Ahhoz, hogy szép mélykék oxidréteg alakuljon ki az acél felületén, ahhoz pontosan 300 fokra kell hevíteni az anyagot. Ha nem éri el a hőmérséklet ezt az értéket, akkor picit alatta lilát kapunk, ha túlszalad a hő, akkor meg világoskéket, szürkét, végül vörösen fog izzani a munkadarabunk.
Fontos
az egyenletesség is, ennek hiányában a munkadarabunk egyik része kékül, a
másik nem. Nagyobb munkadaraboknál - pl falióra mutatóknál - ezek a
szerszámok már ez okból elégtelenek, mivel a kis denszesz lámpa hője
ekkora mérethez már nagyon kevés.
A mutatók elkészítése.
Első körben halovány fogalmam se volt, hogy hogyan is kellene kivágni tűpontosan motorrugóból az alkatrészeket. Lézerrel biztos ki lehetett volna, de tapasztalatom szerint a lézerhegesztő, -vágó cégek nem nagyon szeretnek ilyen kis picsa alkatrészekkel tökölni. Meg ugye ott volt a grandiózus tervem is, hogy mindent az elejétől a végéig én szeretnék inhouse saját magam csinálni a restauráció során.
Valami ehhez hasonlónak kellene kinézniük az én B-Uhrom mutatóinak is.
Először is megfelelő szerszámot kellett találni az anyagmegmunkáláshoz. Fűrész ekkora méretben felejtős, reszelő a lumés kivágás miatt szintén. A megoldást - mint oly sokszor - most is a kis kínai barátainknál találtam meg polír olajkövek formájában. Többféle méretben és szemcsemérettel kaphatóak, és a lényeg, hogy gyémántkoronggal nagyon jól formázhatóak. Így akár késhez hasonló formát is ki tudtam belőlük alakítani, ami lehetővé tette, hogy a belső kivágások szegleteit is megfelelő minőségben ki tudjam alakítani. Nem félórás munka volt, az fix, de összességében nagyon szépen meg lehetett formázni a repro gyári mutatókat. A méretezés előzetesen képről, arányosítással történt.
A durva körbevágás gyémánt dremellel történt.
A külső kontúrok kialakítása olajkővel.
A megfúrás előtt felragasztottam a munkadarabot pillanatragasztóval egy vékony acéllapra, fúrás után a nitrohígítós áztatás könnyedén szétválasztotta a felületeket.
További alakítgatás mandrinba való rögzítéssel, formázott olajkővel.
Az óramutató is új kéket kapott, síkolás 2000-es olajos kővel, polírozás olaj nélkül.
A mp. mutató trükkösebb volt, de gyorsabban haladt a munka. A mutató egyik oldala egyszerűen kialakítható esztergán 320-as trapéz gyémánttárcsával. A másik oldal kontúrját bekarcoltam, befogtam az egészet két falióra rugó közé pillanatragasztózva, úgy hogy a karcolat éppen csak kilátszódjon. Satuba fogva megszáradt az egész, Amutató másik oldalának kiköszörülése így nem volt különösebben nehéz feladat. A kis ellensúlyt egyszerű lágyforrasztással rögzítettem, a feketítés hidegbarnító szettel történt.
A luméra Balázs János hegesztőmérnök-órás barátom adott egy kiváló tippet, sőt még mintát is kaptam tesztre tőle, amit ezúton is köszönök, mert az anyag tényleg nagyon pro. A cucc neve a Superluminova Old Radium. Az eredeti színe az ami a mp-re került.
Mivel ennyi év után szinte az összes gyári óra és percmutató - még az új Erbstück luméja is - kicsit narancsos-barnás árnyalatú, ezért ezeket sötétebbre színeztem. Sajnos a számlapfesték már megpusztult, azzal már nem sok mindent lehet kezdeni.
És a végeredmény.
Végül egy nagyon fontos információ!
Ezeket a számlapokat - és nagyjából a '60-70-es évekig minden lumézett órát változó rádiumtartalommal ugyan, de - még rádiumos festékkel készítették, amelyek annak ellenére, hogy már régen nem világítanak, az anyag tulajdonságaiból adódóan még kb. 1600 évig radioaktív sugárzást bocsájtanak ki. De a veszélyforrás tulajdonképpen nem is ez, mivel az alfasugarakat már a tok, és a plexi is kellőképpen megszűri. Viszont szétszerelés/javítás közben apró, akár mikroszkópikus méretű szemcsék kerülhetnek a levegőbe, ami belélegezve már nem gyerekjáték. Nem, vagy csak nagyon nehezen ürül ki a szervezetből, és folyamatosan roncsolja a szöveteket.
*Update: kicsit lelövöm a poént, de a projekt végeztével megérkezett a Geiger-Müller számlálóm is. A mért értékek:
Ha bővebben érdekel a téma, akkor katt IDE.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése